2026. április 25.
A magyar államigazgatás folyosóin szokatlan feszültség uralkodik. A közelgő parlamenti választás minden eddiginél erőteljesebben hatja át a minisztériumok, háttérintézmények és állami vállalatok mindennapjait – derül ki abból a beszélgetéssorozatból, amelyet az elmúlt hetekben nyolc, az állami szektorban dolgozó munkavállalóval folytattunk. A megkérdezettek között akadtak kormánykritikusak és Fidesz-szimpatizánsok egyaránt, abban viszont egyetértettek, hogy a voksolás ténye alapjaiban határozza meg jelenlegi életüket.
Ágnes – akinek nevét megváltoztattuk – egy évtizede irányít egy olyan közszolgáltatási területet, amely fokozatosan kikerült a kormányzati érdeklődés homlokteréből. A versenyképtelenné vált bérek miatt sokan eltávoztak körüle az utóbbi években, azok pedig, akik maradtak, jellemzően másodállásokkal egészítik ki a fizetésüket – kivéve, ha a párjuk magas keresetű, vagy örökölt vagyonuk van.
„Mostanra szinte mindenkinek lett második állása, akár olyan távoli területeken, mint a szépségipar vagy az utazásszervezés. Az érkezésemkor ez jóval kevésbé volt így” – fogalmazott. Ágnes maga is elkezdett kiépíteni egy alternatív életpályát: a 2022-es választás előtt rendezvényszervezésbe fogott. „Azért csinálom, hogy legyen B opcióm. Nálunk mindenkinek van B terve” – jelezte.
A több száz fős intézményben szerinte példátlan a politikai feszültség. Kollégáival folyamatosan az aktuális hírekről egyeztetnek, a reggeliknél átbeszélik a fejleményeket, a választásig hátralévő napokat pedig visszaszámolják. „Nyolc éve nem volt ennyire fókuszban a szavazás, de mintha bekerültél volna egy lasszóba, ami egyre inkább behúzna” – érzékeltette a hangulatot.
A magyar társadalmat jellemző politikai megosztottság az állami intézményekben is jól kitapintható. Bár a politika napi téma lett a legtöbb munkahelyen, a megkérdezettek általában csak szűk, bizalmi körben, hasonlóan gondolkodókkal osztják meg a véleményüket. „Mindenki fél beszélni. Akiben picit nem bízom meg, azzal nem beszélek politikáról. Pedig sokak fejében megy a visszaszámlálás” – fogalmazott egy minisztériumi dolgozó.
A vezetői szinteken különösen érezhető az óvatosság: egy állami cégnél dolgozó megkérdezett arról számolt be, hogy egy felső vezető korábban időnként megengedett magának kormánykritikus megjegyzéseket, ám a jelenlegi ciklusban ez teljesen visszaszorult. A polarizáció mértékét jól mutatja, hogy a beszélgetőpartnerek mintegy fele kijelentette: ha nem az általa preferált oldal nyer, távozni fog a munkahelyéről. „El tudom képzelni, hogy a stáb 70-80 százaléka maradna a Tisza győzelme esetén, de én nem lennék köztük” – jelentette ki egy kisebb kormányközeli háttérintézmény Fidesz-szimpatizáns alkalmazottja.
A választási időszak az államigazgatásban hagyományosan együtt jár az egzisztenciális kiszámíthatatlansággal, függetlenül attól, hogy a mostani megméretés a legkiélezettebb az elmúlt két évtizedben. „Régóta csinálom ugyanazt, de négyévente mindig átszervezik a rendszert, így már 5-6 munkahelyen dolgoztam, mert minden választás után átpakoltak egy másik intézménybe” – idézte fel egy hivatali dolgozó. A megkérdezettek hasonló mértékű strukturális földrengéseket írtak le.
Egy minisztériumi középvezető elmondása szerint a választások után rendszeresen jelentős átszervezések történnek a tárcák szerkezetében, és ilyenkor mindenki azon töpreng, mi lesz a saját részlegével, kit fognak elvinni a csapatából. „Bármi megtörténhet” – fogalmazott. A választásra így inkább teherként tekintenek, hiszen újra és újra felforgat mindent. „Nagy az átjárás a minisztériumok között, ez állandó jellemzője a Fidesz működésének” – jegyezte meg egy háttérintézményi munkatárs, aki több mint tíz éve van a rendszerben.
A mostani kampány azonban abban különbözik a korábbiaktól, hogy magán az államigazgatáson belül is egyre erősebb az érzés: az Orbán-rendszer alatt soha nem volt ekkora esélye a kormányváltásnak. „Elszólások alapján meg vannak ijedve vezetői szinten, olyan emberekről mondanak rosszat, akikről korábban nem. Körülbelül két-három hónapja lehetett érezni, hogy bizonytalanabbá váltak” – ismertette tapasztalatait egy kormányváltást váró minisztériumi dolgozó.
Beszámolója szerint az utóbbi időben a felettesei egyre gyakrabban céloznak arra, hogy a választás után esetleg nem maradnak. Az osztályán projekteket zárnak le, ügyeket hívnak vissza azzal az indokkal, hogy várjanak még egy hónapot. „Ilyen típusú félelmet soha nem láttam rajtuk. Toporog mindenki, és várja, hogy mi lesz” – részletezte.
Egy másik tárca középvezetője szerint az államtitkári szinten „rendesen be vannak szarva”. A miniszter befelé teljes magabiztosságot sugároz, de a folyosói és kávézói beszélgetéseken alacsonyabb szintű vezetők gyakran fejezik ki aggodalmukat – elsősorban a Tisza előnyét jelző közvélemény-kutatások miatt. A középvezető ennek ellenére arra számít, hogy a Fidesz a vidéki struktúrái révén szűken, de többséget szerez.
Egy állami vállalatnál dolgozó megkérdezett szintén hasonló jelzéseket vett észre. „Hallok vissza olyanokat, hogy a felső vezetők érzik, hogy változás jön. Az elmúlt 1-2 hónapban egyre inkább ez az érzet van, és hétről hétre erősebb” – fejtette ki. Hozzátette: a Medián felmérése – amely szerint 20 százalékpontos a Tisza előnye a biztos szavazók körében – jelentősen megrázta a hangulatot. Egy másik kiemelt állami hivatalról is azt hallotta, hogy a felmérés hatására a magabiztosságot felváltotta a B tervek aprólékos kidolgozása.
A Fidesszel szimpatizáló megkérdezettek egyike viszont nem lát ebben különösebb újdonságot. Megfogalmazása szerint a fideszes vezetők egyetlen választás előtt sem mentek biztosra, és sosem volt diadalittas hangulat. „A mostaninál nálunk mindenki úgy van vele, hogy fifti-fifti. Mindennap megy az esélylatolgatás, kétharmadra senki sem számít, de összeomlásra sem” – írta le.
A korábbinál nagyobb tét nem mindenkiből vált ki lelkesedést. Egy minisztériumi középvezető szerint a kollégák jelentős része – saját becslése szerint 30-40 százaléka – „mély cinizmussal nézi a folyamatokat”, és ide sorolta önmagát is. Ez a politikából való kiábrándultság az állami szféra egyik tartós sajátossága.
A bizonytalanság ellenére a megkérdezettek többsége nem tart attól, hogy egy esetleges kormányváltás után elveszítené a munkáját. Senki nem számít rá, hogy középvezetői (osztályvezetői) szinttől politikai alapon embereket cserélnének le – már csak gyakorlati okokból sem, hiszen a helyüket nem lenne kivel betölteni. „Valójában a Fidesznél is káderhiány van” – jegyezte meg egy háttérintézményi alkalmazott, aki több minisztériumi pozíciót megjárt az Orbán-érában.
Egy középvezető szerint az ő szintjén már nem nagyon foglalkoznak azzal, melyik párt kerül hatalomra: „a közigazgatás olyan, mint egy bántalmazott gyerek, bárhonnan kap szeretetet, örül neki”. A Fidesz kormányzása alatt egyébként sokakban kialakult egyfajta munkahelyi biztonságérzet, mivel a kormányoldal nem szokta magára hagyni a saját embereit. Ezt még a kormánykritikus interjúalanyok is elismerték.
„Amikor a 2019-es önkormányzati választáson sok pozíciót elvesztett a Fidesz, az onnan kiszoruló embereket mind elhelyezték minisztériumokban, egyéb intézményekben” – idézte fel az egyik megkérdezett. Saját maga is került már hasonló helyzetbe: anélkül kapott új állásajánlatot, hogy bárhol jelentkezett volna. Mindennek persze ára van: ez a gyakorlat magyarázza, hogy az ilyen munkahelyeken miért bukkannak fel sűrűn ejtőernyős, szakmailag alkalmatlan kinevezettek.
A gyakori átszervezések mellett a politikai függés is állandó tényezője a rendszernek, és ez fokozza a mostani kiszámíthatatlanságot. „Ha egy államtitkár csinál valami hülyeséget, akkor az egész stábnak mennie kell” – mutatott rá egy beszélgetőpartner, aki szerint az ilyen, egyik napról a másikra bekövetkező sorsfordulók folyamatosan jelen vannak a fejekben.
Az egzisztenciális kockázat különösen azoknál fokozott, akik annyira specializált területen tevékenykednek, hogy a piacon gyakorlatilag nem tudnák hasznosítani a tudásukat. „Egyszerre van rohadtul elegünk, de egyszerre félünk, hogy mi lesz velünk” – fogalmazott egyikük, aki kritikus a rendszerrel, de szakmájával nehezen találna magának helyet.
Politikai elbocsátástól tehát senki nem retteg, sokkal inkább az esetleges új főnököktől, átszervezésektől és a racionalizálástól. „Nálunk mindenki felkapta a fejét, amikor Magyar Péter az ATV eladásáról beszélt, eddig ez nem volt jellemző, nem mondogattak ilyeneket” – jegyezte meg egy fideszes megkérdezett. (Magyar Péter utólag úgy nyilatkozott, viccnek szánta a kijelentést.) Az illető egy olyan intézménynél dolgozik, amelyet a Fidesz hozott létre, de szerinte nem áll fenn a megszüntetés veszélye.
Az, hogy a kampányidőszak miként hat az adott szervezet napi működésére, intézményenként eltérő. Akadt megkérdezett, aki szerint a választás nem befolyásolja a munkáját, máshol az eredmények kommunikálása kerül előtérbe, a minisztériumokban dolgozók pedig arról számoltak be, hogy ilyenkor lassul a tempó: új projekteket nem indítanak, inkább a futókat zárják le.
A Fidesz kormányzása alatt különösen a választás utáni hónapok telnek vontatottan, mivel a politikai döntésekre való várakozás és az átszervezések alapjaiban korlátozzák az érdemi munkát. Egy minisztériumi középvezető szerint választási évben március közepétől szeptemberig „itt semmi nem lesz”, „ilyenkor zéró munka zajlik”; 2022 nyarán például szinte alig dolgozott. Egy másik beszélgetőpartner ezt az időszakot „bénakacsa-effektusként” jellemezte.
A B tervek készítése a többségnél inkább a lehetőségek beszűkülésének felmérésében merül ki. Egy állami cég alkalmazottja például korábban már több helyre is leadott önéletrajzot, és úgy találta, hogy az állami háttér inkább hátrányként jelent meg a piacon. Nála a váltás amiatt is égető kérdéssé válhat, mert a gazdasági helyzetet annyira aggasztónak tartja, hogy a választás kimenetelétől függetlenül összevonásokra és elbocsátásokra számít.
Egy minisztériumi dolgozó kifejtette: a legtöbbjüknek vannak ismerősei más részlegeken vagy tárcáknál, és ezeken a kapcsolatokon keresztül próbálnak majd új pozíciókat találni a választás után – ez korábban is bevett gyakorlat volt. „Napi szinten nem retteg senki a munkahelye elvesztésétől, de mindenkinek megvan fejben, hogy minden megváltozhat, mindenki ápolja ilyenkor a kapcsolatait” – összegzett egy Fidesz-szimpatizáns megkérdezett.
ByeAlex: a Fidesz maga ásta meg a politikai sírját
Péntekre ígéri Magyar Péter az oktatási miniszter nevét
Ajánlott cikkek