Folytatódik a Szájkarate harmadik évada, amelyben azt próbáljuk megfejteni, mely momentum vihette el a pálmát a 2026-os választási kampány legbizarrabb pillanatának címéért. Bőven akad jelölt – az előző fordulóban a mesterséges intelligenciás kampányőrület utasította maga mögé a promptolt propagandát és a félresikerült tiszás tréfát. Most újabb két produkció lép a ringbe, és az olvasói szavazatokon múlik, melyikük jut tovább.

A politikai szakértők és kommentátorok körében hagyományos sóhaj, hogy bárcsak egy kampány a szakmai programokról szólna, ahogyan az „régen” volt – noha ilyen időszak nemigen létezett a magyar közéletben. A 2026-os menetben mégis bekövetkezett valami hasonló: hónapokon át a Tisza Párt feltételezett kormányprogramja uralta a közbeszédet. A csavar viszont az, hogy ezt a dokumentumot nem a Tisza állította össze, hanem minden jel szerint inkább a kormányoldali kommunikációs gépezet egyik munkatársa pötyögte be a ChatGPT-be.

Ez azonban nem akadályozta meg az ekkorra már egyértelműen kormánypárti vonalra állt Indexet abban, hogy hiteles, szupertitkos anyagként tálalja a tervezetet, benne a kutya-, macska- és nyugdíjadó rémképével. A választás után egyébként helyreigazítást is közöltek, beismerve, hogy az információ mégsem volt valós. Addigra viszont a teljes propagandagépezet ráépült a témára: óriásplakát-kampány, online Tisza-adó-kalkulátor, nemzeti konzultáció, valamint mesterséges intelligenciával gyártott videók sokmilliós, megvásárolt nézettséggel.

A módszer egyébként tankönyvi példája a posztmodern politikai kommunikációnak: a lényeg, hogy az ellenfélre minél abszurdabb vádat aggassunk rá, mert amíg ő ezzel bajlódik, addig sem tud érdemi témákkal foglalkozni. Jó példa erre Emmanuel Macron esete, akit egy hasonló sztori miatt egészen a bíróságig sodort a kényszer, hogy bizonyítania kellett: a felesége valóban nő. Emlékezetes maradhat az is, amikor a Bors különszámmal árasztotta volna el az országot a Tisza-adó veszélyeit ecsetelve, és miután a bíróság ezt megtiltotta, fideszes politikusok egyszer csak a sajtószabadság féltésére hivatkozva emelték fel a hangjukat – az irónia ritkán szokott ilyen tisztán kicsapódni.

A másik versenyző egy egészen más műfaj: a fájdalmasan rövid életű politikai kísérletek kategóriájából érkezik. Üljünk hátra kényelmesen, és próbáljunk visszaemlékezni a Humanistákra. Ha nem megy, valószínűleg nem vagyunk ezzel egyedül. Barabás Richárd politikai vállalkozása nagyjából annyi idő alatt szűnt meg, amennyi alatt el sem ért semmit – leszámítva azt, hogy széles közönség számára szolgáltatott vidám perceket.

Tavaly novemberben már látszott, hogy a kispártok aligha számíthatnak fényes eredményre áprilisban, a Párbeszéd társelnöke mégis úgy döntött, hogy belevág: bejelentette egy új politikai alakulat elindulását, amely a „szabad, európai, urbánus és progresszív emberek hangjaként” kíván megjelenni. Ez lett a Humanisták, amely első lépésben átcsábította Cseh Katalint, a Momentum országgyűlési képviselőjét – majd két nappal később a Partizánnak adott interjúban olyan teljesítményt nyújtottak, hogy a projekt gyakorlatilag azonnal becsapódott a földbe.

A beszélgetésben Barabás és Cseh azt fejtegette, hogy várhatóan 71 jelöltet tudnak majd indítani, és az 5 százalékos parlamenti küszöböt is megugorják – hozzátéve, hogy „régen rossz az, hogy ha valaki úgy vág bele egy olyan projektbe, […] hogy azt kizárólag számokra meg statisztikákra meg mérésekre alapozzák”. Januárra már egészen más álláspontra jutottak: bejelentették, hogy mégsem mérettetik meg magukat a választáson. Hagyatékukként egy kínosan emlékezetes interjú és egy rövid összefoglaló cikk maradt a párt létezésének főbb állomásairól. Több nemigen.

Most az olvasókon a sor: melyik epizód érdemli inkább a továbbjutást a kampány legbizarrabb pillanatáért folyó versenyben? Ha a szavazófelület nem jelenik meg azonnal, érdemes egy kicsit várni – a voksolást minden napon éjfélkor zárjuk.