2026. április 28.
A nemi erőszak fogalmának egységes európai uniós meghatározására tett javaslatot az Európai Parlament keddi állásfoglalása. A testület szerint a definíciónak az önkéntes, tájékozott és bármikor visszavonható beleegyezés elvén kellene nyugodnia, és erre vonatkozóan közös uniós jogszabály megalkotását szorgalmazzák.
A jogi kötőerővel nem bíró dokumentumban a képviselők arra hívták fel a tagországok hatóságait, hogy nemzeti jogrendjüket igazítsák a nemzetközi normákhoz. Ezek között hivatkozási pontként szerepel az isztambuli egyezmény is, amelyet az Európai Unió 2023-ban ratifikált, ám a magyar Országgyűlés mindeddig nem hagyott jóvá.
Az állásfoglalás részletesen kitér arra, milyen körülményeket kellene figyelembe venni a beleegyezés vizsgálatakor. Ide tartozik többek között a fenyegetés, a hatalmi pozícióval való visszaélés, a megfélemlítés, a tudatmódosult állapot, az elkábítás, az alvás, valamint a betegség, fogyatékosság vagy egyéb kiszolgáltatott helyzet. A képviselők kiemelték, hogy a traumára adott jellegzetes reakcióknak – például a lefagyásnak vagy a passzív engedékenységnek – meg kell jelenniük mind a jogszabályok szövegében, mind a bírósági gyakorlatban.
A jelentés egy markánsan áldozatközpontú szemlélet meghonosítását is sürgeti. Ennek keretében a sértettek számára azonnali orvosi ellátás, szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatások, biztonságos és legális abortusz, valamint traumakezelés, pszichológiai és jogi támogatás biztosítását tartanák szükségesnek. Felmerült továbbá ingyenes szakértői segítségnyújtás kialakítása, többek között olyan 24 órás krízisközpontok formájában, ahol pszichológiai és jogi tanácsadás egyaránt elérhető.
A képviselők emellett kötelező, rendszeres és személyre szabott képzéseket javasolnak mindazon szakembereknek, akik munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek nemi erőszak áldozataival. A dokumentum kitér arra is, hogy határozottan fel kívánnak lépni a nemek közötti egyenlőséget támadó tartalmak, valamint az úgynevezett „incel propaganda” terjedésével szemben.
A szavazás során 447 képviselő támogatta a jelentést, 160-an ellenezték, 43-an pedig tartózkodtak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a voksot leadó magyar EP-képviselők közül a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt politikusai a szöveg mellett, míg a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselői ellene szavaztak.
Ajánlott cikkek