Az április 12-i parlamenti választást követően a magyar gazdaság helyzetének megítélése korántsem egyértelmű. Több elemzővel folytatott háttérbeszélgetés alapján próbáltunk reális képet alkotni arról, milyen környezetben kezdheti meg munkáját a leendő új kormány – és milyen kényszerpályák várnak rá függetlenül attól, hogy ki ül majd a miniszteri székekben.

A megkérdezett szakértők egybehangzóan kiemelték a friss költségvetési számokat: már március végére rendkívül feszítetté vált a folyó hiány. Az éves deficitterv 83 százaléka teljesült az első negyedévben, részben olyan választás előtti osztogatások és tartós, a büdzsébe hosszú időre beépülő intézkedések miatt, amelyek utólag nézve politikai szempontból is hiábavalónak bizonyultak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor magabiztosan kommunikált: hangsúlyozta, hogy a 2026-os költségvetés minden szükséges forrást biztosít a meghirdetett programokhoz. Ezek között szerepel a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a hasonló kondíciójú kkv-hitel, a közszférás béremelés, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény duplázása, valamint a Demján Sándor Program.

A magyar költségvetési tervezésben évek óta visszatérő minta, hogy az év eleji számok az év előrehaladtával fokozatosan szétesnek. A pálya újrarajzolása azonban most nem feltétlenül a kormánynak címzett kritikaként értelmezendő, sokkal inkább annak tudomásulvételeként, hogy 65 dolláros olajárral kalkulált terv nem tartható 110 dolláros hordónkénti ár mellett. Hasonló következtetésre jutott az IMF is, amely 2,1-ről 1,7 százalékra mérsékelte idei növekedési előrejelzését Magyarországra. A Morningstar DBRS friss elemzése egyelőre tartja a 2,1 százalékos GDP-bővülést, de óvatosan jelezte: az iráni háború végső hatása a növekedésre és az inflációra még nem látszik, az elkövetkező hónapokban pedig a prognózisok enyhe romlására számít, különösen tartós olaj- és gázhiány esetén.

Virovácz Péter, az ING vezető közgazdásza úgy látja, nem is annyira a múlt, mint inkább a közeljövő ad okot aggodalomra – és ehhez már jóval kevesebb köze van a hazai politikának, hiszen a felfordulást alapvetően az iráni válság okozza. Míg a választás körüli költségvetési intézkedések hatása előre látható volt, az év hátralévő részét a magasabb olaj- és üzemanyagárak, valamint az ellátási láncok zavarai írhatják felül.

„Normál esetben az előrejelzéseinkben van egy alapvető trendvonal (baseline), illetve egy optimista és egy pesszimista forgatókönyv, újabban inkább az alaptrend mellett pesszimista és ultrapesszimista forgatókönyvekkel számolunk attól függően, hogy meddig és milyen magasságokban marad az olaj ára” – fogalmazott Virovácz. Számításai szerint 2026-ra jelenleg 1,6 százalékos növekedés rajzolódik ki, az éves átlagos infláció pedig 3,4 százalék körül alakulhat – a drágulás csúcsa év közben akár 4,5–5 százalék is lehet.

A közgazdász rámutatott: az olajár-emelkedés gyakorlatilag mindenbe begyűrűzik, ami felfelé tolja az inflációt, ám a 355–360 forintos euróval jegyzett, viszonylag erős forint mérsékelheti a hatást. Az üzemanyagárak emelkedése azonban kétségtelenül erősebb hazai inflációt eredményez majd a korábban várthoz képest. A növekedést pedig azért fékezi a válság, mert a magasabb alapanyagárak miatt termelési folyamatokat kell leállítani, a megemelt termékárakra alacsonyabb kereslet jut, ez pedig elbocsátásokhoz vezethet.

A költségvetésre mindez többszörösen nehezedik: a piaci energiaárak emelkedése drágítja a rezsicsökkentést, a növekvő munkanélküliség pedig több állami juttatást igényel. Az a feltevés, hogy az infláció összességében segítené a büdzsét, ebben a környezetben nem állja meg a helyét – bizonyos részelőnyök ugyan léteznek, de az összesített hátrányok jelentősebbek.

Mindezek alapján a választás kimenetelétől függetlenül nehéz helyzetben lesz az új kormány – ez akkor is igaz volna, ha a Fidesz nyer. Önmagában a kormányváltás nem hoz azonnali megoldást, hiszen a tárcáknál először reális leltárt kell készíteni a magyar gazdaság állapotáról, és ennek alapján kidolgozni egy új, a tényekhez közelebb álló pályát.

Egy külföldön dolgozó közgazdász forrásunk szerint a következő évek gazdasági stratégiáját elsősorban az eurócsatlakozásra érdemes felfűzni. A monetáris függetlenséggel az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag egyik kormány sem tudott jól élni. Ráadásul az euró Magyarországon – Csehországgal ellentétben – nem pusztán szakmai vita tárgya, hanem civilizációs, kulturális és nemzetstratégiai irányt is jelent. A társadalom nagyobb része számára garanciát adhatna arra, hogy ne ismétlődjön meg az a helyzet, amelyben vezető politikusok az ország európai elköteleződése ellen, a „Kelet” javára pozicionálnak.

Egy esetleges Tisza-győzelem után – a kedvezőtlen külső környezet ellenére is – jelentős elvárások érkeznének a választók, a piaci szereplők és a hitelminősítők irányából. A reálisabb forgatókönyv azonban az, hogy 2026 elsősorban egy új gazdasági alappálya kijelöléséről szól majd: meg kell határozni, mi hozható ki középtávon a magyar gazdaságból az adottságok – iráni válság, orosz–ukrán háború, uniós források, hazai munkaerő – függvényében. Nem reális elvárás, hogy a nagy struktúrákban már jövőre érdemi átalakulás történjen.

Senki sem vitatja, hogy a szabálytalan, felesleges és jogtalan pénzkiáramlásokat fel kell számolni. A kérdés csupán az, mennyi forrást lehet ezzel megfogni 2026-ban: 10 milliárdot, 100 milliárdot, vagy esetleg 1000 milliárdot? Egy esetleges Tisza-kormány képes lehet megtakarításokra a korrupció, a propaganda, az élsport, az egyházak vagy az energiatámogatások területén, de a 2026-os büdzsén rövid távon csak nehézkesen lehet érdemben spórolni.

Egyértelmű, hogy felül kell vizsgálni a futó szerződéseket, ki kell szűrni a leállítható marketing- és kommunikációs kiadásokat, meg kell vizsgálni, milyen szakmailag korrekt módon működtethető egy kevésbé pazarló köztévé, illetve indokolt-e az alvállalkozói és tanácsadói körök foglalkoztatása. Ezek azonban időigényes átvilágítások, a nyertes érintettekkel pedig vagy meg kell egyezni, vagy bíróságra kell járni.

A büdzsét érdemben terhelő nagy rendszerek – mint a rezsicsökkentés vagy a lakástámogatások – átalakítása rövid távon, a jelenlegi energiahelyzetben túlságosan nagy politikai és gazdasági áldozatot kívánna. Emellett ott vannak a Fidesz-örökségből származó, évekre előre meghatározott tételek: az anyák szja-mentessége, a kamattámogatások, az ársapkák. Ezeknél a Tisza biztosan óvatosan jár majd el, de a valósággal szembesülve újra kell gondolni, mennyiben tarthatók fenn. „A társadalmat védő intézkedések népszerűek, de védőfalat lehet betonból és gipszkartonból is építeni” – fogalmazott erről Virovácz Péter.

Egy névtelenséget kérő másik szakértőnk szerint a Tisza eddigi programja választási és nem kormányprogram volt. Annyi a probléma a magyar gazdaságban, hogy 2026 nyarától már nem lehet „választási költségvetést” menedzselni. Szükség lehet olyan miniszterre, aki helyrerakja a gazdaságot, majd félidőben távozik, mert döntései rendkívül népszerűtlenné teszik. Addig pedig – mint a régi reklám tartja – „mindent rá kell fogni a nyuszira”, csak ezúttal a nyuszi a Fidesz és az elmúlt 16 év.

Az idei évben tehát nagy kiigazításokat nem érdemes és nem is szabad végrehajtani, hiszen még sokáig lehet hivatkozni az örökségre és a külső válságra. 2027-ben azonban a közvélemény már ténylegesen az új kormány felelősségévé teszi az ország gazdasági működőképességét. Ezzel összefügg az is, hogy a Tisza Párt mennyire bontja le a NER-t mint gazdasági egységet – ez fontos választói igény, ezért politikai és gazdasági szempontból egyaránt kulcskérdés. Lépni kell, de úgy, hogy az átalakítás ne okozzon például bankrendszer-szintű felfordulást.

A Morningstar DBRS értékelése szerint a kétharmados parlamenti többség lehetőséget kínál átfogó reformokra. Az elemzés kiemeli: a Tisza Párt egyes ígéretei – a közbeszerzések átláthatóságának növelése, valamint a független intézményekre (média, bíróságok) nehezedő politikai nyomás mérséklése – kifejezetten kedvezően hatnának az ország megítélésére.

Mindez közvetlenül érinti a hitelminősítők magatartását is. Magyarország mindhárom nagy ügynökségnél (S&P, Fitch, Moody’s) a befektetésre ajánlott kategória alján áll, és bár sehol sem bóvli besorolású, oda semmiképp sem szabadna lecsúsznia. A közelgő felülvizsgálatok időzítése feszített: a Moody’s május 22-én, az S&P május 29-én, a Fitch június 5-én értékel.

Virovácz Péter szerint éppen ekkor zajlik majd az átadás-átvétel, ezért irreális lenne, ha a ratingcégek már az első egyeztetések idején érdemi fordulatot várnának, vagy előzetesen büntetnék az új kabinetet. Yesenn El-Radhi, a Morningstar DBRS alelnöke úgy fogalmazott: „még nem tudni, hogy egy Tisza vezette kormány milyen mértékben tartaná be a választási ígéreteit, amelyek a média és a bírói kinevezések feletti politikai befolyás korlátozására vonatkoznak. Ennek ellenére a kormányzás e területeken történő lehetséges tartós javítása kedvező lenne Magyarország hitelminősége szempontjából.”

A hitelminősítőket egyébként a ciklikus folyamatok – még egy globális válság is – kevésbé érdeklik; Magyarországnak inkább a hosszabb távú stratégiáját kell jól eltalálnia, ettől javulhat a besorolása. A ratingekkel kapcsolatos óvatos optimizmus pedig nem pusztán politikai szimpátia kérdése. Ha a piaci bizalom kitart május–júniusig, ha alacsonyak maradnak a hozamok és erős a forint, ráadásul nyílik esély az uniós források felszabadítására – ez nehéz tárgyalás lesz, de az Európai Bizottság együttműködőnek tűnik –, akkor a hitelminősítők részéről pénzügyi szempontból is indokolható lehet a megelőlegezett bizalom.

Magyarország tehát biztosan figyelőlistán marad, de a kormányzat egy ideig még kap időt és esélyt. Virovácz Péter szerint azonban a piac optimizmusával és a hitelminősítők bizalmával élni kell, nem visszaélni. Az új kabinet így nyerhet mozgásteret, amit a költségvetés rendbe rakásánál kedvező esetben uniós források is segíthetnek. Halkan azt is hozzá kell tenni: amennyiben az ultrapesszimista, tartósan 150 dolláros olajárral számoló forgatókönyvek valósulnak meg, akkor 2023, 2024 és 2025 után egy újabb, érdemi GDP-növekedés nélküli év következhet.