2026. június 30.
A budapesti Nyugati pályaudvaron, egy cseh vasúttársaság mozdonya mellett állva rögzített videóüzenetet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki keserűen jegyezte meg: hasonló korszerű szerelvények már Magyarországon is közlekedhetnének. A tárcavezető szerint a magyar utasok azért szorulnak rá továbbra is a régi, klímázatlan kocsikra, mert egy korábbi politikai döntés visszavetette a flottafejlesztést.
A miniszter felidézte, hogy korábban már elindult egy nagyszabású beszerzés, amelynek keretében 39 darab, 230 km/órás sebességre képes nagysebességű szerelvény érkezett volna a MÁV-hoz. A finanszírozás is rendelkezésre állt, a folyamat haladt a maga útján – egészen 2022 végéig. „De Lázár János mindenféle indoklás nélkül, 2022 végén, amint közlekedési miniszter lett, ezt a tendert – pedig finanszírozás is volt rá – leállította” – fogalmazott Vitézy, hozzátéve, hogy azóta egyetlen új távolsági járműbeszerzés sem indult el.
Vitézy szerint emiatt most mindent elölről kell kezdeni, amint megérkeznek az európai uniós források. A tervezett új kiírás nagyságrendileg hasonló volumenű lenne, mintegy 35 InterCity szerelvény beszerzésére irányulna, ám egy ilyen folyamat évekig elhúzódik. Példaként említette a cseh flotta beszerzését, amely szintén három-négy évet vett igénybe. Optimista forgatókönyv szerint így az új IC-állomány csak a 2030-as évek elején állhatna teljes egészében forgalomba.
A miniszter kifejtette: bár nem szokása a múltbeli döntésekre mutogatni, a mostani kánikulában, amikor az utasok joggal kérdezik, miért kell klíma nélküli, leromlott állapotú kocsikban utazniuk, fontosnak tartja tisztázni a helyzet hátterét. Úgy fogalmazott, az adófizetők pénzét „eszetlen pénzszórásra” fordították, miközben a vasúti modernizáció elmaradt. Leszögezte: csapata éjjel-nappal azon dolgozik, hogy új járművek kerüljenek a sínekre.
A bejelentésre nem maradt el a kormánypárti válasz. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója csípős hangvételű reakciót fogalmazott meg, amelyben így üzent a miniszternek: „A nagy meleg nemcsak a vonatokat, de a közlekedési minisztert is megviseli”.
Havasi szerint Vitézy Dávid minden nyáron szinte rendszeresen bírálja a „nemzeti kormány” közlekedési miniszterét, Lázár Jánost. „Most szánalmasan mentegetőzik a közlekedési zavarok, a vasúti fennakadások és a hőség okozta nehézségek miatt. Most megtanulhatja, hogy extrém körülmények között a közlekedés fenntartása mindenkitől hősies erőfeszítést igényel” – írta a kommunikációs igazgató, aki szerint Vitézynek immár ideje lenne bocsánatot kérnie Lázár Jánostól.
Péntekre ígéri Magyar Péter az oktatási miniszter nevét
ByeAlex: a Fidesz maga ásta meg a politikai sírját
Ajánlott cikkek